Budai Központi Kerületi Bíróság Budapest

Szar hely. 2014-ben dr. Édes Tamás András bíró olyan ítéletet hozott ellenem, amelynek a meghozatalát egy felelősséget nem vállaló, műhibapert veszített és a MOK által is súlyosan elmarasztalt orvossal való együttérzés" motivált. Az orvos neve: dr. Szemerey Balázs István - Mediburg Klinika. A történetet megírtam a nemrégiben megjelent KIS MAGYAR SZÉPSÉGIPAR c. regényemben. Ennél jobbakat

Ugy beszélnek az emberrel, mint egy darab szarral. Nem segítettek, lehúztak.A parkolóban kedvesek voltak.

Társasházi közgyűlési jegyzőkönybe nem olyan nagy baj ha utólag belekerül valami ami el sem hangzott a közgyűlésen. Csak egy dorgálást kapott a tanú a bírónőtől amikor ez kiderült. De a jgyk attól még érvényes maradt.Egyéb kérdés?

Biztonságos.

Saját parkoló van .

Soha nem születik itélet. Huzzák-huzzák az itélet hozatalt. Egy olyan valakivel pereskedem akit hol gondokság alá helyeznek hol épp felebbez a gondnokság alá helyezés ellen. Amikor éppen nincs gondnokság alatt több embert intézményt perel mondva csinált indokokkal. A több alatt 10-es 20-as nagyságrendet értek.Már perben áll a biróság vezetőjével is különböző szövetkezetekkel,önkormányazatokkal, emberekkel. A biróság még is mindig befogadja s tárgyalja a beadványaiat. Mi ez ha nem támogatás egy permániás perverzióinak kiéléséhez? Mi ez ha nem a közpénzek herdálása? Mi ez ha nem a bepereltek jogainak figyelmen kivül hagyása?

Úgy hallottam hogy háromszáz óra közmunkákat osztogatnak. Nem jó.

Olyan hely, ahol pont az igazságot nem keresik és nem is akarják megtalálni. Van bírónő, aki nem is imeri e szó jelentését. Az ítéletnek köze sincs a valósághoz és az igazsághoz. A formai, lényegtelen dolgokra sokkal több időt és energiát fordítanak, mint a lényegi, tartalmi elemekre.

A magyar igazságszolgáltatás működése - egy joghallgató szemével2017. október 30. - BúfelejtőAz alábbiakban olvasható gondolatok egy magyar joghallgatótól származnak.Irrepairable prejudice – ezt a kifejezést az angolszász jog ismeri, de az európai jogrendszerekben is van megfelelője. Helyrehozhatatlan előítélet az, amikor a vádról kiderül, hogy annak megfogalmazója kezdettől fogva elfogult volt.Magyar bírósági tárgyalótermekben elhangzó örökzöld jolly joker azonban, hogy ezekben az országokban „más jogi kultúra” uralkodik, ezért bármi is történik ott, számunkra nem releváns. Erre hivatkozva pedig bármit megengednek maguknak a bíróságok és más hatóságok. Kezdve a váderedményesség szentségként kezelt mutatóival, amely jelenleg 97-98% között mozog – ennyi esélye van bárkinek, aki bíróság elé kerül, hogy elítéljék – és ami a Kúria egy nemrég kiadott pátoszos kutatási anyaga szerint annak köszönhető, hogy nálunk sokkal, de sokkal jobbak a törvények, mint azokban a buta nyugat-európai vagy észak-amerikai országokban, ahol csak 65-70%-ot érnek el. Nyilvánvalóan a mi nyomozó hatóságaink is sokkal ügyesebben derítik fel a bűncselekményeket, mint a köztudottan kétbalkezes és alulfizetett FBI vagy a német, a francia vagy a svájci rendőrség.„Bármely jogrend, amely a váderedményességet tekinti sikere mutatóinak az ítéletek száma helyett, visszaélések melegágya” - ezzel a mondattal kezdődik egy 2008-ban megjelent amerikai jogi szakdolgozat, Mark Ramseyer, Eric Rasmussen és Manu Raghav „Ítéletek és váderedményességi mutatók: az ügyész döntése” című munkája, akik egyébként a Harvard, az Indiana és a Washington and Lee egyetemek professzorai. De hát az más jogrend! Nálunk sokkal jobbak a törvények, kérem!Kanadában nemrég kimondta a Legfelsőbb Bíróság: ha egy büntetőeljárás nem ér véget a gyanúsítás közlésétől 18 hónapon, illetve felsőbb bíróságokon 30 hónapon belül, az ügyészség köteles a vád képviseletétől elállni. Ekkor ugyanis már beáll az a bizonyos helyrehozhatatlan előítélet. Nem mondhatni, hogy a döntés feje tetejére állította volna a kanadai büntetőjogot, mivel a szabály eddig is megvolt, csak nem volt pontosan meghatározva, mennyi is az az idő, ahonnan már békén kell hagyni a terheltet. De Kanadában eleve elképzelhetetlen, hogy a rendőrség évekig vizsgálgasson egy egyszerű bűnügyet, mint egy kerékpárlopás vagy egy utcai pofozkodás, vagy hogy a vádemeléstől hónapok, évek teljenek el, mire a bíróság kitűzi az első tárgyalást. A késedelmes igazságszolgáltatás az igazság megtagadása, ez olyan alapvetés, amit a joghallgatóknak már az egyetem kapujában a fejükbe vernek minden országban, ahol „más jogi kultúra” uralkodik.A magyar nyomozás az első pillanattól az utolsóig önkényes. A rendőrség vagy az ügyészség felállít egy prekoncepciót, amelyben az elsőként bűnbaknak kinevezett terhelt csakis bűnös lehet, és kizárólag ezt bizonyító, terhelő bizonyítékok beszerzésére koncentrálnak. Bármely, az elképzelésük ellen szóló bizonyíték „irreleváns” vagy „elfogadhatatlan”, s a gyanúsítást vagy vádat cáfoló tanúvallomás „téves”.A büntetőeljárási törvény egyébként úgy rendelkezik – mind a régi, mind az új – hogy a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság köteles mind a mentő, mind a terhelő körülményeket hivatalból figyelembe venni. A valóságban ez éppen olyan írott malaszt, mint az eljárásnak az Alaptörvényben is garantált „észszerű időn belül való lefolytatása”.Más jogrend az, ahol az igazságszolgáltatás valóban az igazságról szól. Más jogrend az, ahol a bírósági tárgyalás nem puszta formalitás. Más jogrend az, ahol nem tekintik arcvesztésnek, ha nem sikerül a „bűnözőt” bármi áron rács mögé dugni, és más jogrend az, ahol a védelem szavának is van súlya. Nálunk nem merül fel, hogyan lehetséges az, hogy a büntetőeljárások átlagos átfutási ideje 20 hónap – ez csak a bírósági szakra vonatkozik! – de ennek ellenére majdnem mindenkit elítélnek. Egy brit, amerikai, kanadai, de akár francia, német vagy osztrák jogász a fejét fogná erre, a bírót pedig azonnal kirúgnák. Nálunk persze ilyen sincs – ez itt más jogrend...